Nikos A. Salingaros: Az antiépítészet és a vallás

Amikor meg akarunk magyarázni egy kulturális rejtélyt: miért dobta el a világ az érzelmileg vonzó épületeket és helyettük miért fogadott el olyanokat, melyek szó szerint beteggé tesznek minket – komoly akadályokba ütközünk. Nem arról van szó, hogy az emberbarát épületek építési módszerei ismeretlenek, vagy hogy nincsenek építészek, akik ilyeneket tudnának építeni – a társadalom tudatos döntést hozott, hogy azt fogja építeni, amiket épít. Ezenfelül hatalmas energiát fordítanak az emberek meggyőzésére, hogy korunk épített környezete jó, miközben majdnem mindenki érzései ellentétesek ezzel. Egy alapvető szakadék van aközött, amit érzünk és amit mondanak nekünk, hogy éreznünk kell – vagy aminek tudomásulvételére kényszerítenek minket. E kérdések megválaszolása elvezet minket az építészetelmélettől a társadalmi hiedelmek és rendszerek témájához.

Szeretnék megvizsgálni egy gondolatot, melyet gyakran felvetnek az újtradícionalista építészek: hogy építészeti következményei tekintetében nem minden stílus egyenértékű; egyes stílusok romboló hatásúak nemcsak az épített környezetre, de a társadalom egészére is. Ellentétben a feltételezéssel, melyet korunk kultúrája lelkesen elfogad, az avantgárd nem ártalmatlan. A stílus-pluralizmus egy veszélyt rejt magában, mert kultuszokat enged be a társadalomba, és ezek a kultuszok le akarják rombolni a társadalmat.

A bejegyzés folytatása

Nikos A. Salingaros: A Huszadik Század építészete, mint Kultusz

(Gropius) "Szeretett volna egy kultikus épületet emelni, hét boltívvel, melyek a hét fő erényt szimbolizálták volna, azúrkék üvegboltozattal, rajta arany nap és csillagok. A művészettörténészek találtak egy hasonló leírást 1616-ból a Fama Fraternitas-ban, mely a Christian Rosenkreutz által alapított rózsakeresztes testvériség működését írja le." (forrás)

(A fenti illusztráció nem része az eredeti esszének, BCS)

-------------------------------------

1. Bevezetés

Arra a meglepő felismerésre jutottam, hogy az építészeket nem érdeklik az építészet törvényei. Ehelyett épületeiket művészeti divatok és rövidéletű filozófiai megfontolások alapján tervezik. Ugyanez a reakció váltotta ki kiváló kollégáim, Christopher Alexander és Léon Krier erőfeszítéseit az építészet tudományággá reformálására. Egy másik közelmúltbeli kísérlet volt Károly herceg kezdeményezése. Annak ellenére, hogy a brit közvélemény túlnyomó többsége támogatta az építészetről alkotott emberi felfogását, a herceg kísérlete végül kudarcba fulladt. Hogyan tudja az építész szakma ilyen sikeresen visszaverni a reformkísérleteket? Azt hiszem, hogy a válasz egy rendszer-jelenségben rejlik. Az építészet egy kultusz, és az utolsó dolog, amit egy kultusz szeretne, hogy egy egzakt tudományos diszciplínává alakítsák át. Ennek oka, hogy a két fajta rendszernek nagyon különbözőek a belső szerkezetei, amelyek kialakítják az ellenőrző hatalmi struktúrákat. 

Folytatás

Nikos A. Salingaros: Antiépítészet és dekonstrukció

1.rész

A DEKONSTRUKTIVIZMUS VESZÉLYE

Nikos A. Salingaros

Az alábbi esszét közvetetten egy cikk ösztönözte, amelyet Michael Meghaffyval közösen írtunk „Geometriai Fundamentalizmus” címmel. Dr. Carlo Poggiali az olasz fordítás elolvasása után egy elismerő esszét írt, finoman és ironikusan bírálva a modern építészetet. Poggiali azt sugallja, hogy különféle épületeket érzelmileg kell megtapasztalnunk, hogy megérthessük az én intellektuális síkon kifejtett bírálatom igazát. Úgy érvel, hogy egy építészeti stílus érzelmi hatása jobban érezhető, ha az ember nyugodt, pihent, mert különben a mindennapi élet rohanásában nem tudunk eléggé odafigyelni az építészetre ahhoz, hogy elbírálhassuk. Kísérlet gyanánt javasol egy nyaralást / konferenciát az észak-itáliai Tirolban, egy-egy hetet eltöltve két általa ismert szállodában, amelyek közül a korábbi a hagyományos környékbeli stílusban épült, a másik egy korai modernista „remekmű”.

Bár nagyon örültem az esszének és megtisztelőnek tartottam, úgy éreztem, hogy helyesbítenem kell a valószínűleg félrevezető benyomást, amely szerint én elhanyagolom az építészet érzelmi dimenzióját. Az alábbi észrevételek és gondolatok egy másik barátommal, Terry Mikitennel (a „Darwini folyamatok és mémek az építészetben” társszerzőjével) való beszélgetés során jöttek elő és bőségesen demonstrálják gondolkodásmódomat arról, hogy az érzelem korunk építészetének egy központi eleme. A „Geometriai fundamentalizmus”-ban bírálom a modernizmust amiért kezdettől fogva figyelmen kívül hagyja érzékeinket, kizárólag geometriai tömegekre és felületekre koncentrál. Az építészek azóta továbbléptek a dekonstruktivizmushoz, amely vizuális rendetlenséget nyújt számunkra. Ez egy olyan stílus, amely megerőszakolja a rendre vonatkozó érzékünket. Ami ettől is rosszabb, hamisan tudományos megalapozottságot tulajdonít magának. Ezt, mint tudós, nem hagyhatom annyiban szó nélkül. Ezen kívül egy sürgető injekciót is akartam adni Poggiali nyugalmas hozzáállásával szemben, amely érzésem szerint nem vesz tudomást korunk építészeti vitájának komolyságáról és fehér-vörös izzásáról.

Folytatás