Örvendetes fejlemény itteni ördögűzésem folyamatában, hogy kezdenek olvasottabb médiumok online változataiban, vagy legalább ilyenhez kötődő, ismertebb szakmai blogban is reagálni blogom állításaira, még ha persze inkább támadva is személyemet, ami nem meglepő, tekintettel M. Imre több évtized alatt felépített kultuszára.
Az első fecske egészen barátságos "támadás" , inkább tűnik titkolt szerelmi vallomásnak és bújtatott reklámnak, amiért itt is ki kell fejeznem hálámat, főleg, hogy az erdélyi magyar közönség is erősen fertőzött a Mester műveinek kötelező dicséretével:
Egy ettől is olvasottabb médium blogtárában Makovecz Imre egyik legrámenősebb ifjú titán tanítványa, Őrfi József igyekezett személyemet az agyagba döngölni, a tartalmi érveket gondosan kerülve, az agymosó szekták tipikus taghiszterizáló módján (Ott az Ellenség, Üsd!):
A szerző maga is szerepel Ördögűző blogomon, mivel mestere nyomán szintén tervezett már illuminátus szárnyas piramist. A szentkultusz tekintélyelvű védelmezése közben ad egy hasznos tanácsot is, mi a Nagy Életmű megértésének igazi kulcsa, ellentétben blogom aljas tévelygésével:
"Legnevesebb tanítványának, Ekler Dezsőnek a napokban jelent meg építészetelméleti szempontból közelítő, az alkotás folyamatát belülről is ismerő és értő, összefoglaló jellegű remek írása Makovecz munkásságáról. Akit tényleg érdekel, ki volt Makovecz Imre, elsőként inkább innen tájékozódjon."
"Az 1980 utáni munkák narratívája
A 80-as évek jelentős fordulatot hoznak Makovecz felfogásában. Ettől kezdve a narratívákra összpontosít, a formálás lehetőségeiről az elbeszélés fikciójára irányul a figyelme. Mintha nagyobb épületprogramok valóban nem férnének kompozíciós elveibe, ezért mintegy kiterjesztve poétikai programját, a térhasználat lehetőségeinek tágabb körére irányítja figyelmét. Eredeti térkoncepciója és tektonikai felfogása nem változik, az antropomorf téridea mint alapjelleg mindvégig megmarad, bár egészében véve már nem ez szervezi a munkáit. Terveiben a metaforikus formaújításokról a térhasználat egészére, az építészeti narratívára, annak jelképes módozataira tevődik a hangsúly. Valójában a korai munkák fenomenológiai és ontológiai programját tágítja a közösségi identitás kérdéskörére."
"És itt kell visszatérnünk a Hamis Történelmi Rásimerés Házához, Makovecz korai konceptuális tervéhez, a könnyebbség kedvéért Gerle szavaival: „…az 1978-as kiállítóépületben a kiállítóteremnek a kiállítóterem alatt elhelyezkedő hasonmásába megérkezve [a szemlélő] elveszíti tájékozódóképességét. … a tudatosulás küszöbéig jutó élmény váltja ki azt a bizonytalanságot, ami önmagára, belső támasz keresésére ébreszti rá az embert az érzékelés megszokott rutinjának elfogadása helyett. … A kiállítóépületen belül álló hamis ráismerés házának történeti díszlete… már a belépés előtt felhívja a figyelmet arra, hogy a bennünk élő képzetekre építeni tévedésekhez vezet.” E provokatív kettős narratívákban végső soron a kezdetektől benne munkáló vízió, egy szakrális értelmű megváltó törekvés ölt testet. Makovecz a kettőzés műveletét legtöbbször „spirituális tárgyiasságként” aposztrofálja, művészi hatását pedig szürreálisnak mondja. Anélkül, hogy erőfeszítéseit deheroizálni akarnánk, próbáljuk meg kísérleteit a nyelv profán közegéből értelmezni, hiszen ő maga is az építészeti nyelv eszközeivel dolgozva gondolja mindezt. Végtére is a nyelvben dolgozva gondolkodik magáról az építészeti nyelvről, azt alakítva próbálja értelmezni hatásmechanizmusait, a határokig kitolva, és nem egyszer egymás ellen fordítva a nyelvhasználat lehetőségeit."
stb. stb. A sokra hivatott Tanítvány szerint innen tudjuk meg a tutit, ki volt Makovecz. Tőlem meg nem. Majd meglátjuk... :-)
