július 18, 2014

A betonbrutalizmus reneszánsza a magyar Országházban is

Ez a bejegyzés igazából nem Makoveczről szól, csak azért kerül ide, mert ez az egyetlen építészeti-urbanisztikai témájú blogom. De hogy neve legyen a gyereknek, természetesen bele tudom keverni Makoveczet is! :-)

Az okkult témától most eltekintve, az egyik fő ok, ami miatt Makovecz, akire a 80-as években még én is  reménykeltően figyeltem fel, átverte a közönséget a modernizmus meghaladását és a magyar (népi) építészeti hagyományhoz való visszatérést hirdető 80-as évekbeli retorikájával. Később aztán el is hagyta ezt a retorikát és kimondottan gyalázkodó megjegyzéseket is tett a "népieskedésre", mint idéztem korábban, de azt azért eltűrte, hogy a dumát komolyan vevő tanítványai például a katasztrófák utáni újjáépítések keretébben alkalmazzák ezt a programot, tűrhető eredménnyel.  (Ha persze nem is kiválóval, de voltak külső korlátok is, meg persze a Főnök érdeklődésének hiánya miatt nem a hagyomány színvonalas felélesztéséhez szükséges tudás megszerzésére fordították az organikusok erőforrásait.) És persze a szokott módon eltűrte, hogy tanítványai e valóban jó irányba mutató munkáit is neki tulajdonítsa a személyi kultuszát fenntartó PR-iparág.

Az "organikus" (álorganikus) iskola és Guruja legfőbb mulasztása és bűne a modernizmus-posztmodernizmus kapcsán az, hogy elpazarolták a lehetőséget, amely valójában a gengszterváltás ELŐTTI évtizedre már javában kínálkozott: hogy a közvélemény és meghatározó értelmiségi rétegek totálisan megcsömörlöttek a mindent agyonbetonozó-elsivárító, a régi építészeti örökséget szőnyegbombázó modernizmustól és rengeteg alulról jövő kezdeményezés volt az emberibb építészethez való visszatérésre , a 89 előtti évtizedben is. A 89-es fordulat a házgyárak leállásával és a korábbi rezsim ideológiájának teljes tekintélyvesztésével még fokozta a tradíció újjáélesztésének lehetőségét. Ennek programját, vagy ami akkor annak tűnt, verbálisan legismertebben (mert már működött a PR-gépezete) épp Makovecz és köre képviselte akkoriban. Sajnos teljesen hamisan, mint később kiderült, mert őt a pokoli okkult jelképek karikatúraszerű elhelyezése érdekelte már akkor. És a téma iránt alaposabban érdeklődők a szekta saját Országépítőjében olvashatták, hogy az álorganikusok nagyon is tudatosan számontartják, hogy okkultista gyökereik teljesen azonosak például a Bauhauséval. Később pedig az érdeklődő kevesek láthatták, hogy Makovecz és a dekonstruktivista bűnöző Frank Gehry milyen meghatottan ölelgetik egymást Pesten.

"Öleli, csókolja a Gehryt, akit nagyon szeret"
A puszipajtás Gehry egyik gaztette a sok közül:

"Lou Ruvo Agyegészségügyi Központ, Las Vegas"
Egyrészt akinek ez tetszik, az megérdemli, hogy bekerüljön ebbe a gyógyintézménybe, másrészt a nihilista filozófián alapuló dekonstruktivizmus egyértelműen egy tudatos támadás az emberi épelméjűség ellen...

Tehát Makovecz egy percig nem gondolta komolyan az embereket, a társadalmat kiszolgáló jó öreg hagyomány felélesztését, folytatását,  az ő ámokfutása a hagyományos épületeket, városi szövetet letaroló beton-brutalizmussal és a világszétverő, agyrobbantó dekonstruktivizmussal közös szellemi gyökerű. És persze ez megjelenik magának Makovecznek és tanítványainak is a nyers betonfelületek iránti vonzalmában is, lásd a Betonovecz c. bejegyzést és az egykor a legmakoveczistább tanítványnak tartott Ekler Dezső aljas Hitler-bunkereit, amit például történelmi borvidékekbe rondít bele perverz élvezettel. Aki egy misztikus rangú magyar borvidéket gyaláz meg ilyen betonszörnyeteggel, az olyan, mintha az anyját becstelenítené meg. Jellemző, hogy az irányzat szellemi gyökeréül szolgáló nihilista-kabbalista felfogás egyik legtipikusabb, az Isteni Rend elleni lázadást kifejező szimbóluma mindig is az incesztus volt...

Ekler Dezső ( egykor a leghivatottabb Makovecz-tanítvány): Pezsgőérlelő, Somló

Hogy a modernizmus elleni retorikát magának első helyen kisajátító Makovecz-szekta valójában nem gyakorolta a modernizmus által megsemmisíteni szándékozott valódi emberi építészeti hagyomány felélesztését, azért különösen nagy bűn, mert a 89 előtti és körüli tekintélyvesztésből a betonbrutalista banda elég gyorsan magához tért, és nem utolsó sorban Makoveczék szabotázsa miatt (ahogy pl. a legyek szaporodása ellen a ravasz tudósok steril hímeket bocsátanak ki, akik kiszorítják a potenseket) újra arcátlanul belerondítják betonszörnyeiket a közösségi terekbe, a hazába, a világba. A társadalom 89 előtti és körüli, aktív cselekvést szülni képes kollektív utálata a betonbanda iránt eloszlott, fásultságba hanyatlott. Megint olyan arogánsan lenyomhatják a torkunkon a Szépség meggyalázására szánt nyers betonfelületeiket, mint a modernizmus fénykorában.

Az aktuális példa elvileg nem tartozik a legdurvábbak közé, mert nem igazán látványos közterületen található, viszont ezzel szemben a haza és a magyarság egyik legszimbolikusabb épületében, a magyar Országházban épült. És egy részben kihagyott lehetőség, mert az Ország Házába korábban belerondított, a diktatúrát jelképező funkciójú betonkocka (Rákosi-kori lehallgatóközpont) elbontásával felszabaduló helyet foglalta el méltatlanul. Elkészült az Országház új földalatti látogatóközpontja. A betonbrutalizmus mai pozícióiról sokat elárul az új létesítményt bemutató egyik cikk mondata:
"Az egyelőre üres kiállítótérbe lépve olyan érzésünk támad, hogy a magasztos intézmény lehetne akár egy trendi minimalista berlini technóklub is."
Nem túlzás, simán lehetne:


A legdurvább azonban az új látogatóközpont kiállítóterme, ahol az üvegtetőn keresztül a fentebbi részekkel ellentétben közvetlenül látszik a régi, patinás épület:


Ha nem szabotálták volna el az álruhás nihilisták a modernizmus tekintélyének megrendülése idején a hagyományhoz való visszatérést, ezt az üvegtetőt az Országház építészeti stílusához illeszkedően lehetett volna megépíteni. Az épület építésének időszakában, illetve már korábban is a 19. század második felében Európa-szerte számtalan szépséges üvegtető készült kiállítócsarnokok, pályaudvarok, kastélyok, villák télikertjei, vagy áruházak, bevásárlóudvarok számára.

Elég lesz most egyetlen hazai példa, mely néhány évvel az Országház átadása után készült Budapesten, tehát annak közvetlen kortársa, a Párisi Udvar szépséges üvegtetőzete:


De magának az Országház-épületnek az eredeti megoldásai is nyújtanak mintát, illetve ízelítőt abból, hogy milyen igényesen oldották meg akár a szellőzőrendszer légaknáinak fedését is:


Züllött korunk névjegyeként jött a bunkó betonrács...

Makoveczék elszabotálták, tehát a Feladat ránk vár, az emberszerető, és az Isteni Rendet, a Teremtés Művét  elfogadó, a Szépet és Jót szerető normális építészeti Hagyomány felélesztése a mi dolgunk!