október 21, 2011

Orbán megépítené Makovecz tervét, a G(o)nosztikus Katedrálist

 
Eltemették a Nemzet Kőművesét, ideje volt hát előjönni a méltó Mauzóleum megépítésének javaslatával.
A Heti Válasz kicsit naívan, vagy álnaívan nem teljesen oda teszi a hangsúlyt a néhai "Mester" évek óta hullámokat verő "főműve" megépítésének felmelegített ötlete kapcsán, ahol az érdekesebb dolgok vannak:
 Kútba eshet Makovecz Imre főművének megépítése

"Bár valóságos mozgalom indult azért, hogy épüljön meg a nemrég elhunyt Makovecz Imre fő műve, a budai Felső-Krisztinavárosba tervezett katedrális, a csütörtökön megjelenő Heti Válaszból kiderül: sem a katolikus egyház, sem a kormány nem lelkesedik a „magyar Sagrada Família" megalkotásáért."


"Nagy Ervin országos főépítész, Schmitt Pál köztársasági elnök felesége, Makray Katalin, Lovas István közíró, Lóránt Károly közgazdász - néhány név azok közül, akik a napokban valóságos mozgalmat indítottak azért, hogy épüljön meg Budán Makovecz Imre tervezett fő műve, a Hegyvidék katedrálisának álmodott épület. A Civil Összefogás Fórum 500 ezer forint kezdőtőkével még gyűjtést is indított a becslések szerint legalább tízmilliárdos beruházás elindítására - csakhogy az ügyben illetékes esztergom-budapesti főegyházmegye közleménye mindjárt az elején lehűtötte a kezdeményezők lelkesedését. Az egyház közölte, hogy templom építéséről csak ők dönthetnek, a szándékuktól eltérően ezt nem lehet indítványozni, sőt az engedélyük nélkül gyűjtést sem szabad kezdeményezni.
A Heti Válasz értesülései szerint ennek oka, hogy a Makovecz Imrével közismerten feszült viszonyban álló Erdő Péter határozottan ellenzi az építkezést. Ebben a személyes ellentétek mellett szerepet játszik a templom teológiailag legalábbis határesetnek tekintett szimbolikája - a művész Szentek és kárhozottak néven emlegette alkotását -, de még inkább az, hogy az egyház nem tud vállalni egy ekkora horderejű beruházást. Katolikus forrásaink szerint az sem volna megoldás, ha az állam bocsátaná rendelkezésre az építkezés összegét, mert a templom évi akár százmillió forintos fenntartása az egyházat terhelné.
Ennek ellenére Nagy Ervin országos főépítész és sokan mások elkötelezettek az ügy mellett. A Heti Válasz információi szerint ugyanakkor a kormányban többen megrökönyödtek azon, hogy a kezdeményezők az egyház ellenében akarnak templomot építeni, és nem látnak esélyt annak megvalósulására."
Abban nagy eséllyel nem téved a cikk címe, hogy a gonosz terv kútba eshet, azonban ezt a meghiúsulást, elnézve I (Vakoló) Viktor uralkodási stílusát, az egyház tiltakozása ellenére is leginkább csak a globális összeomlástól várhatjuk. Mint annyi ocsmány, aljas dologra világszerte, szinte biztosan már erre se lesz pénz.
Hála Istennek!


A bejegyzés folytatása

október 07, 2011

Nikos A. Salingaros: Antiépítészet és dekonstrukció

1.rész

A DEKONSTRUKTIVIZMUS VESZÉLYE

Nikos A. Salingaros
Az alábbi esszét közvetetten egy cikk ösztönözte, amelyet Michael Meghaffyval közösen írtunk „Geometriai Fundamentalizmus” címmel. Dr. Carlo Poggiali az olasz ford
ítás elolvasása után egy elismerő esszét írt, finoman és ironikusan bírálva a modern építészetet. Poggiali azt sugallja, hogy különféle épületeket érzelmileg kell megtapasztalnunk, hogy megérthessük az én intellektuális síkon kifejtett bírálatom igazát. Úgy érvel, hogy egy építészeti stílus érzelmi hatása jobban érezhető, ha az ember nyugodt, pihent, mert különben a mindennapi élet rohanásában nem tudunk eléggé odafigyelni az építészetre ahhoz, hogy elbírálhassuk. Kísérlet gyanánt javasol egy nyaralást / konferenciát az észak-itáliai Tirolban, egy-egy hetet eltöltve két általa ismert szállodában, amelyek közül a korábbi a hagyományos környékbeli stílusban épült, a másik egy korai modernista „remekmű”.

Bár nagyon örültem az esszének és megtisztelőnek tartottam, úgy éreztem, hogy helyesbítenem kell a valószínűleg félrevezető benyomást, amely szerint én elhanyagolom az építészet érzelmi dimenzióját. Az alábbi észrevételek és gondolatok egy másik barátommal, Terry Mikitennel (a „Darwini folyamatok és mémek az építészetben” társszerzőjével) való beszélgetés során jöttek elő és bőségesen demonstrálják gondolkodásmódomat arról, hogy az érzelem korunk építészetének egy központi eleme. A „Geometriai fundamentalizmus”-ban bírálom a modernizmust amiért kezdettől fogva figyelmen kívül hagyja érzékeinket, kizárólag geometriai tömegekre és felületekre koncentrál. Az építészek azóta továbbléptek a dekonstruktivizmushoz, amely vizuális rendetlenséget nyújt számunkra. Ez egy olyan stílus, amely megerőszakolja a rendre vonatkozó érzékünket. Ami ettől is rosszabb, hamisan tudományos megalapozottságot tulajdonít magának. Ezt, mint tudós, nem hagyhatom annyiban szó nélkül. Ezen kívül egy sürgető injekciót is akartam adni Poggiali nyugalmas hozzáállásával szemben, amely érzésem szerint nem vesz tudomást korunk építészeti vitájának komolyságáról és fehér-vörös izzásáról.