szeptember 11, 2012

Menóra, szefirák, sitra ahra - a kabbalista Makovecz

„A magyar szerves építészet feladata, hogy szolgálja az Európai Közép ezoterikus létét.” (Makovecz Imre, 1985)


Itt az ideje, hogy Makovecz-űző blogom intuitív megállapításait a látványos képek és hangzatos állítások után némi konkrét bizonyító anyaggal is elkezdjem alátámasztani. Konkrétan azt, hogy Makovecz, az önmarketing mestere (ha már az építészeté nem lett) zseniálisan csomagolta be az ügyesen felépített "Nagy Magyar Hazafias Építész, aki Népi Hagyományaink Alapjain Alkot Organikus-Spirituális Csodákat" arculatába a sötét valóságot, hogy szabadkőművesként, kabbalistaként, sátánistaként gonosz okkultista irányzatok szimbólumaival szennyezte tele a magyar nyelvterületet. Közben kicsit sem törődött a konkrét épületek hasznosságával, funkcionalitásával, a megrendelők anyagi érdekeivel, fenntartói költségeivel, stb, tehát építészként a "zseni" arculatára rácáfolva teljesen megbukott. Ettől azonban sokkal nagyobb  kárt okozott a megtévesztéssel.

A fórumfelületen már többször említettem a tényt, hogy ördögűzésemen kétféle világnézeti hátterű csoport tagjai háborodnak fel, akik egymással egyébként alapvetően szembenállnak. Az egyik csoport tagjai olyan jószándékú hazafiak, akik komolyan vették (bevették) a maszlagot, hogy Makovecz Nagy Magyar Hazafi, hogy "művészete" az ősi magyar népi hagyományokon alapul és azokat emeli valami magasabb szintre. Igaz, ezek a haragos hazafiak lehetnek ugyan jószándékúak, de az okkultizmushoz nem értenek és nagyon naívak is, hiszen egy kis ésszel és szépérzékkel feltűnhetne nekik, hogy vágyott ideáljaiknak a felépített kultuszú Mester életműve nem képes megfelelni, illetve azokkal ellentétes. A lényeg azonban, hogy ezek az emberek általában szavakban harcos ellenfelei a szabadkőművességnek, a cionizmusnak, a zsidó világuralomnak, a Kabbalának, az okkultizmusnak. Csak éppen fogalmuk sincs róla, hogy mi az, ha Makoveczről elhiszik, hogy az ő emberük volt...

A másik csoport tagjai, akik felháborodnak leleplezéseimen, az előzőekkel ellentétben tökéletesen járatosak az okkultizmus, a zsidó eredetű Kabbala világában, tökéletesen tudják, hogy szeretett Mesterük ezek képviselője volt, ők azért haragszanak, mert én szidom az ő csodálatos ezotériájukat és neves elvtársukat...

Szép vízió, hogy a blogomra haragvók e két csoportját milyen jó lenne összeengedni egy ringben, hogy egymás között rendezzék le a vitát, kártyáik, identitásuk, ismereteik őszinte felfedése után... :-)

Természetesen az első csoport tagjait szívesen felvilágosítanám, erről is szól ez a blog, csak jelentős részük (a kabbalisták-okkultisták mezei hadaihoz ennyiben hasonlóan) agymosott szektatag, aki nemigen nyitott hamis világképe leleplezésére. Nem meglepő, hiszen, mint a testvérblogon, a Kitalált Újkoron tervezem kifejteni, a nemzeti-széljobb tábor ideológiai gumicsontjainak legnagyobb részét (pl. a most is erősödő és hazánkat már nemzetközi válságba is sodró turanizmust) épp az okkultista háttérhatalmi erők hozták létre jószándékú emberek megtévesztésére és manipulálására. Mint már elkezdtem ott feltárni, a "népnemzeti hazafias tábor" egyik legnagyobb "ikonja", Petőfi életműve, kiemelten "forradalmi látomásköltészete", de a János Vitéz sem érthető meg kabbalai ismeretek nélkül. A kabbalista felforgatás, világszétverés régóta rejti programját hazafias csomagolásba, az "áru" egyik értékesítési csatornájaként (a másik, nyíltan liberális, nihilista elosztócsatorna kiegészítéseként).

A leleplezéshez szükséges szakértelemmel eredetileg nem és máig sem igazán rendelkezek. Csak azért kezdtem kínomban az okkultizmussal és a Kabbalával foglalkozni (egyelőre a felszínt kapirgálva), mert jónéhány válságjelenség megértésének vágyától hajtva belebotlottam a témába, mint a problémák egyik fő okába. Most úgy tűnik, már a felszínes tudás-kezdeményem is elegendő ahhoz, hogy a néhai álépítész néhány kijelentésén és művén keresztül bebizonyítsam, Makovecz kábító tevékenysége kabbalista alapokon állt. Vagyis a leleplezésért haragvó első csoport tagjai (az őszinte hazafiak), illetve közülük az értelmesek kezdhetnek felébredni. A második csoport tagjai meg csak rágják a nyakkendőjüket...


"Életfa = Menóra!"

AZ ÉLETFA - Nemeskürty István beszélgetése Makovecz Imrével

"Ez az életfa, amely a sámándobokon szerepel, úgy is szerepel, hogy
hét ága van, mint a zsidók Menórájának, de lefelé is ugyanúgy hétágú."
"Azóta persze nagyon sokat tanultam a fáról. Ami a legfontosabb: a fa egyszerre nő fölfelé és lefelé, a fény felé és a sötétség felé. A lényegéhez a sötétség legalább annyira hozzátartozik, mint a fény. Mi ugyanakkor mindig csak arról beszélünk, ami látható: a levelek, a klorofil, a víz keringése a fában... a gyökérről sose beszélünk ugyanilyen hangsúllyal. Azt azért tanultuk, hogy a gyökér föloldja a sókat és azokat felhasználja a saját építéséhez, de arról már nem esik szó, hogy a fának a sötétséggel való kapcsolata ugyanakkora súlyú, ugyanolyan jelentőségű, mint a fénnyel való kapcsolata. Még az Istenhez is „fölfelé” imádkozunk, mert az Isten fönt lakik valahol az égbolt mögött. Ezzel foglalkoztunk, de a föld középpontjával, a sötétséggel, az azzal való kommunikációval soha. Számomra a sötétség, amivel kommunikálni kell tudni, legalább olyan fontos volt mindig, mint a fény." Alánéztem a mélységbe, a lenyúló gyökerek felé, és így láttam egyszerre a fát. És azt mondtam, hogy a fa fölfelé szerelmeskedik a nappal, ahhoz ad virágokat, dalol fölfelé. Arról a dalról, amit lefelé dalol, arról halvány fogalmam sincs, de azt mondtam, hogy oda is dalol. És úgy gondoltam, hogy ezt a furcsa élőlényt, amelyik lefelé ugyanakkora, mint fölfelé, bár mindig csak a fölső részét látom, ezt ki kell tudni egészíteni.

Valami ilyesmire gondolt Makovecz a "lefelé ugyanakkora, mint fölfelé" fával, melynek "a sötétséggel való kapcsolata ugyanakkora súlyú, ugyanolyan jelentőségű, mint a fénnyel való kapcsolata" és amelyről gyermekkora óta NAGYON SOKAT TANULT:

Itt lehet e fáról sokat tanulni

Kicsit nagyobban ugyanez a fa a Bnéj Baruch intézet egyik honlapjáról, kis árnyalati eltéréssel az izraeli nemzeti szinekben pompázva:


 Abból, hogy milyen jellegű intézmény logójában találtunk rá a "Makovecz-fára", egyből rájöhetünk, hogy KIKTŐL tanult nagyon sokat az ilyen fáról és hasonlókról, illetve, hogy miért éppen a zsidók menórájához hasonlította az Életfát. Nem is csak itt, máshol nemcsak hasonlította, hanem azonosította is ezeket:

Makovecz Imre: Augusztus 20-án a legmagasabb pontra fölszereltek egy hétágú gyertyatartó- vagy életfa-formát – mindegy, az ugyanaz -, arra mindenki ráakasztotta a maga nemzeti színű szalagját a saját nevével, és azt a legmagasabb pontra fölrakták.
A sevillai magyar pavilonról van szó, a magyar nemzeti ünnepet ünnepelték menórával...


A bejegyzés folytatása

Nem tudja, hogy a valóságban az a nacionalizmus, amely minden nemzetet érint, a zsidótól a skótig, hogy ez a finom érzelem, amelyik nem családi, nem baráti, nem kötődik tulajdonképpen, szinte azt lehetne mondani, senkihez, hanem csak mint a levegő vagy mint a fény van jelen az emberekben, hogy ennek milyen finom a dramaturgiája, mennyire sérthető és mennyire meg kell védeni. (...)
És ami az én számomra fontos ebben a történetben, az az, hogy ezt végig milyen finoman és minden agresszió nélkül voltak képesek fönntartani, tehát ezt a kis jelet, ezt a menórát hogy őrizték addig, amíg végül szétosztották egymás között, és eltűnt a szemek elől, és mindenki hazavitte, és nálam is itt van egy szalag formájában.
Így jelenítette meg a Mester a szivének oly kedves menórával feldíszített sevillai magyar világkiállítási pavilonban az ég felé és a pokol felé egyaránt "daloló", "imádkozó" kabbalai fát:

A terv

A kivitelezett (lidérces) álom - üvegpadlóval
(...) és elkezd működni a mechanizmus, végigmennek a befalazott Magyarországon, ahol megszólalnak a hangok, ahol a fejek fölött megszólalnak a harangok, amikor egy lépcsőn megérkeznek az üvegfödémre és az emberek átélik a létbizonytalanságot, és ugyanakkor a fény tombol a fa körül fönt a mennyezeten és lent az üvegfödém alatt, és a fejjel lefelé állított kupola egyszerre látható a fejjel lefelé folytatódó ősi, magyar tornyok architektúráján át, maga a mennyezet fejjel lefelé ugyanúgy látható: érzik és egyszerre átélik azt, amit szerettünk volna mondani; (...) (forrás)


A sevillai pavilonnál alkalmazott üvegpadló és a padló alatt lefelé is folytatódó fa, illetve lefelé is szimmetrikusan megépült kupola, tornyok és mennyezet, mint a gnosztikus-kabbalai dualista világkép jelképe megismétlődik a sok port felverő posztumusz főmű-esélyes "Szentek és Kárhozottak Temploma" botrányos tervein.

A templom kétharmadának lefelé megépülne az inverze is, ahogy a sejteknek is egybevágó, szimmetrikus, de nem azonos "alteregója" is van. Ahogy a fának is van koronája föl és le egyaránt. Ahogy az Isten Fia is mielőtt az Atyához ment volna, mielőtt új testben feltámadt, pokolra szállt. A feltámadás, a megszabadulás az új ég, új föld születésének drámája csak az evilág és a nem evilágból való szeretetéből, egyesüléséből és újjászületéséből származhat. (forrás)
Úgy rémlik, azért a főbb keresztény egyházak teológiája nem egészen ezt tanítja Ég és Pokol, Isten és a Gonosz viszonyáról, nem tekinti őket egyenrangúaknak, nem tűzi ki célul kölcsönös szeretetüket és egyesülésüket... Ilyesmikkel provokálhatta ki Makovecz a nagy indulatát kiváltó tilalmat, amivel a katolikus egyház hazai vezetése megakadályozta, hogy Magyarországon további katolikus templomokat tervezhessen.

Nézzük, mire gondolt a "Mester" ezzel a fenti és lenti, a padlóra szimmetrikus két világ (a Jó és a Gonosz) szeretetteljes egyesülésével! Hogy nem értjük félre a fenti ködös fogalmazást, amiben Makovecz az épületeiben megjelenített szimmetrikus ellentétpárok kapcsán a szeretetben való egyesülést említi, hogy itt valóban a Jó és a Gonosz, Isten és a Sátán egyesülésre céloz a feltámadás, a megváltás feltételeként, azt egy másik tőle származó idézet teszi kétségtelenné:
 El kell ismernem, hogy a jel, mely e keresztény templom szerkezetét, formáját adja kívül és belül, még az édeni embertől való, akinek a sötét és világos nem a rosszat és jót jelentette, hanem Ormuzdot és Ahrimant, aki odaadta magát a sötétségnek és a világosságnak egyaránt, hogy harcukból újjászülessen, hogy megszülje a szellem-embert, az Athmát, az utolsó Ádámot, önmaga királyi arcát, Krisztusát. A sötétségnek ebben a korszakában vajon nem kell-e a kereszténységnek befogadnia a Gonoszt - ahogy ő mondja - hogy a megváltás beteljesedjék? (Paksi templomához készült rajzról)
Épp a fenti idézetek alapján nevezem a blog cimében Makovecz Imrét "sátánista" álépítésznek, vagyis rossz építésznek, antiépítésznek, mert hirdetett okkult vallása alapján nyilvánvalóan ő is "odaadta magát a sötétségnek" és "befogadta a Gonoszt". Hogy a megtévesztett szektahívek tévednek, ha elhiszik beavatóiknak, hogy ez ártatlan, vagy hasznos dolog (" a Megváltás előfeltétele"), arra Makovecz Imre életműve is bizonyíték. Ő ugyanis szép és jó épületek építése helyett főleg a Gonosz befogadására buzdító okkult jeleket épített meg és kígyót-békát kiabált megrendelőire, szerencsétlen áldozataira, akik mertek panaszkodni, hogy valódi építészi munkát vártak tőle,  Jót, nem Gonoszt.

E sátáni, Makovecz és épületei által hirdetett, szimbolizált vallási tanok, közte a  Jó és Gonosz, Világosság és Sötétség, Evilág és Alvilág egyesülése kívánásának forrása a Kabbala és az arra épülő szabadkőművesség:
Miközben a szabadkőművesség látszólagos célja a jótékonykodás és az ember fejlődése, a valódi cél filozófiai és végső soron vallási. Albert Pike (Sovereign Grand Commander of the Scottish Rite, Southern Jurisdiction, 1859 -1891) egyenesen beszél tekintélyes "A szabadkőművesség erkölcsei és dogmája" ( Morals and Dogma of Freemasonry) c.könyvében. Pike szerint a szabadkőművesek a középkori zsidó Kabbala (szóbeli hagyomány) nyomán egyetlen konkrét valláshoz sem kötődnek, hanem a "Teljes Istent" imádják. Ez az "Isten" mutat rá Pike, megintcsak a Kabbala nyomán, egyaránt magában foglal jó (megengedő) és gonosz (korlátozó) elveket, melyeket Isten és az ördög személyesít meg.  Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Albert Pike kitekeredett elméjében, amint a szabadkőműves főtanácsokhoz 1889. július 4-én írt levelében kifejezte, Lucifer a megengedő, örömöket szerető "jó" isten, és Adonáj (a zsidó-keresztény Isten) a korlátozó, ítélkező gonosz istenség.
Tehát a "titok" az egyéni szabadkőműves számára, a Kígyó hazugságát követve: "Legyetek olyanok, mint az istenek!" az, hogy  el kell érnie életében a jó és a gonosz harmóniáját, hogy elérje saját isteni tökéletességét. "Az Ember egy Készülő Isten", Manly P.Hall, 33° A szabadkőművesség elveszett kulcsai.
A szabadkőművesség kollektív külső célja egy emancipált emberiség, mellyel újjépíthető az "Éden", melyben nem kell a Teremtő és intézményes Egyháza korlátozó parancsaival törődni. Az ezotérikus cél Lucifer belefoglalása a "Teljes Isten" definíciójába, amely a jót és a gonoszt egyaránt magában foglalja, avagy az ellentétek egyesülése,  coincidentia opositorum. "Az egyik esetben van két egymásba fonódó háromszögünk, az egyik fekete, a másik fehér, a fehér háromszög csúcsa felfelé mutat, a fekete háromszögé lefelé. ... Az egymásba fonódó fekete és fehér háromszögek a sötétség és fény, igaztalanság és igazság, tudatlanság és bölcsesség, jó és gonosz erőit jelenítik meg; megfelelően elhelyezve az egyensúlyt és harmóniát fejezik ki. Wes Cook 32° Vigniettes in Masonry from the Royal Arch Masonry Magazine
A szabadkőművesek "Teljes Istene", Élephias Lévi 33°: A Mágia története, 1861
A tojást az Ouroboros, a farkába harapó kígyó határolja. A körbezárt kozmoszban látható a  coincidentia oppositorum, a fény és sötétség, férfi és nő, jó és gonosz, menny és pokol ellentéteinek egyesülése,  amit két egymásba fonódó és a kabbalai Magen David-ot képező háromszög jelenít meg.
(E tanoknak beavatottja volt pl. Csontváry is, de az ő lelkét ez lényegileg nem fertőzte meg, legalábbis ő szép alkotásokat hozott létre, ellentétben Makoveczcel, tehát ő nem adta oda magát a Gonosznak .)

Szentek és Kárhozottak Temploma:
"A padló tükör. A szentély lefelé is megépül."

A sok makoveczi padlóra szimmetrikus kettőzésben (fa, szentély, kupola, torony, kereszt) természetesen visszaköszön Hermész Triszmegisztosz híres jelmondata is: "Ami fent van, az van lent is!" A tükörpadló trükkjére azért volt szükség a sevillai pavilon üvegpadlójának utánzása helyett, mert miközben "a szentély lefelé is megépül", azt "az Európai Közép ezotérikus létének szolgálója" is tudta, hogy a keresztnek a kabbalai életfa (menóra, szefirák) mintájára nem építheti meg az inverzét lefelé egy katolikus templomban (egyelőre.... bár sok kimondottan okkultista katolikus templomépület létezik már.)  Tehát legalább a tükörpadlóval szerette volna megjeleníteni "a másik oldal" (sitra ahra) lefelé fordított keresztjét...

De térjünk vissza Makovecz kedvenc menórájához és életfájához!

 

 A Nemzet Vakolója az életfát nemcsak a főművének tartott sevillai magyar pavilonon azonosította a menórával és használta fel annak formájában, hanem az első nagy figyelmet keltő temploma, a paksi "Szentlélek"-templom együtteséhez tartozó feszületen is Ádám és Éva között (a rákattintva kinagyítódó képen ellenőrizhető):
"Ez az életfa, amely a sámándobokon szerepel, úgy is szerepel, hogy
hét ága van, mint a zsidók Menórájának"



Hogy nehogy elfeledjük, kiké a Menóra, a Mester külön elhelyezte az eredetigazolást a szalag (Kígyó? még nem körbeért Ouroboros???) jobb alsó végén található csillagocska formájában:


Szokás-e a Kabbalában a Menórát az Életfával azonosítani?

Mi az, hogy! Csak ott szokás... 

Az alábbiak innen-onnan összegereblyézett netes leletek, de bizonyításnak (Makovecz kabbalistaságára) így is elegendők.

Először is mi az Életfa (Otz Chiim) a Kabbalában:


"A Tíz Szefira = Az Élet Fája

A Tíz Szefira az Első Istentől származó Isteni Energia, vagy Életerő tíz csatornája. A Messianisztikus Kabbala legfőbb alapelve ezen a Tíz Isteni Kiáradáson (Emanáción) alapul. A Tíz Szefirát a Zóhár az Élet Fájának nevezte."

 (A forrás egy, a közegre jellemző ocsmány zagyvalék, de a kép ide most jó)


 Nekünk most ennyi elég is, akit alaposabban érdekel, mik a szefirák, az élet fája, a Kabbala, járjon utána a neten, bevezetésül magyarul pl. itt (de az ilyen hívők nem említik meg a dolog sötét oldalait!).




 Szokás a Szefirákat/Életfát konkrét fával is illusztrálni, ezért jelenik meg a fent idézett kabbala-oktatóközpont, vagy Makovecz művein már csak a fa-ábrázolás, utóbbinál a beavatatlanoknak nem kötötték az orrára, hogy milyen fák ezek, ők csak higgyék, hogy "ősi magyar népi hagyomány":

Néhány példa a Menórának a kabbalai Életfával, vagy Szefira-fával (Sefirotic tree) való azonosítására a kabbalai és a tágabb zsidó hagyományban:

Egy tömör definíció, sajnos az illusztráló képet nem tudom idemásolni, a linkre kattintva látható:

"A Menóra. A menóra néven ismert hétágú gyertyatartó a Judaizmus egyik legősibb szimbóluma és a modern Izrael Állam egyik hivatalos jelképe. Hagyományos formájának leírása a Kivonulás Könyve 25:31-37-ben található  és hét gyertyatartó ága az ágak három központi csatlakozási pontjával az Élet Fája tíz szefiráját jelképezi."  (forrás)
A menóra és a szefirák azonosításának egy ábrázolása.


Egy  másik látványos megjelenítés























Tömegesen találhatunk az interneten olyan ékszer- és kegytárgyhirdetéseket, amik a zsidó közönség körében nagyon népszerű életfa-formájú menórákat kínálnak (igaz, ezek többnyire a kilencágú Hanukka-menórákat jelentik):







Tehát kétséget kizáróan megbizonyosodtunk róla, hogy Makovecz rendszeresen hangoztatott nézete a menóra és az életfa azonosságáról a kabbalából származik.

Most nézzük, mit jelent a Szefirák, a kabbalai Élet Fája jelképrendszerében a sevillai magyar pavilon fájának lefelé is megjelenített része!

Láttuk, milyen lelkes szavakkal ecsetelte a Mester a fa lenti részét, amely a Sötétséggel kommunikál, sőt, afelé énekel, ahhoz imádkozik, és ezt a példát szerinte nekünk is követnünk kell...

A Judaizmus Enciklopédiája : Szefirák
(The New Encyclopedia of Judaism, edited by Geoffrey Wigoder, G.G. The Jerusalem Publishing House, Ltd.)  
"Kabbalai kifejezés  a tíz kiáradás (emanáció) megjelölésére, melyeken át az Istenség kinyilvánítja magát. (Lásd Miszticizmus) (...) A 13. század második felétől sok kabbalista írta le egy másik, párhuzamos, baloldali szefirarendszer létezését, a gonosz erőkét."
Ez a "Kelippák fája" néven, a "Sitra Ahra", a Másik Oldal jelképe (a wikipédia angol nyelvű Sitra Ahra / Kelippák szócikkéből):
Crowley, Regardie és Heidrick 
Israel Regardie szerint a kelippák fája tíz szférából áll az Élet Fája szefiráival fordítottan. Ezeket nevezik "a Gonosz Ikreknek" is. Másik nevük "Az Anyag Gonosz Démonai és a Holtak Burkai"
Bill Heidrick saját magyarázatot ad a fordított fára (...) "Ezeket a (démon)neveket a Démoni Rendek helyett időnként 'fordított szefiráknak' nevezik."

(Israel Regardie a hírhedt sátánista Alister Crowley titkára volt, egyik könyve "Az Élet Fája")

A fordított, pokoli szefirák ábrázolása a "fentiekkel" együtt a szokott szefira-ábrázolási módon, egy sátánista, Lucifer-hívő virtuális közösség weboldaláról
Ugye felismerjük benne Makovecz sevillai magyar pavilonja tölgyének, valamint minden, a padlóra szimmetrikusan, tehát felfelé és lefelé, a Pokol felé is megépített tornyának, "szentélyének", kupolájának stb. a sémáját???
E világló Kert a Kabbalah világa. De ha a Kert a tradicionális kozmológiával homeorf, akkor háromosztatú lesz, s valóban, az égi világokat a földi világsíkkal összekötő Élet Fa mása–fordítottja megtalálható a középső világ síkja alatt a Halál Fája, a szentségtelen szefiroth képében, mert ez az infernális szféra.
A kabbalista tradíció szerint minden szefirának van egy héja, egy kelippája, amely közvetlenül az adott szefira mögött helyezkedik el. A legtöbb, viszonylag kis számú komoly gyakorló kabbalista által elfogadott magyarázat a kelippák (és közvetve a gonosz) létére, hogy a teremtés első lépése az összehúzódás volt, egy végtelen Isten kiürítette a teret, amiben a világegyetem létrejöhetett.  Az ezúton teremtett edény egy Istentől mentes hely volt, ez volt a teremtés lényegét tartalmazó csatorna, a modern időkben pedig a démonok otthona. Tehát mindegyik kelippa egy szefira üres formája, erő nélkül. Ezek a kelippák együttesen egy alvilági fát alkotnak, amit néha A Halál Fájának neveznek, bár ezt általában egy szines, de jelentés nélküli címnek tartják.  A kabalista tradíció a pokoli fát fordítottnak tartja, a Malkuthoz tartozó kelippával, a csúcson és a legfőbb rangban; ezt Lilith uralja, "Az Éj és a Démonok Királynője"
Végül a fenti pokoli, ördögök, démonok uralta "Kelippa-fa", "A Halál Fája" egy realisztikus fa-szerű ábrázolásával visszaérkezünk Makovecz Imre, a kabbalista, szabadkőműves álépítész imádott fájához, melynek:

"hét ága van, mint a zsidók Menórájának, de lefelé is ugyanúgy hétágú", 

"egyszerre nő fölfelé és lefelé, a fény felé és a sötétség felé. A lényegéhez a sötétség legalább annyira hozzátartozik, mint a fény

"a sötétséggel való kapcsolata ugyanakkora súlyú, ugyanolyan jelentőségű, mint a fénnyel való kapcsolata".

És amelyik fa  (Makovecz sötét fantáziájában, mert a valódi fák ilyet nem tesznek) "lefelé is dalol", most már tudjuk, kikhez, a pokol démonaihoz, akik közül legalább Lilith és Samael, a főördög nevét bizonyára még a tájékozatlanabbak is hallották már .

 


A fenti kabbalai hagyományt tökéletesen ismerő (néhai) álépítészünk víziójához  tökéletesen hasonlító fán (helyesebben fordítva volt a minta és az utánzat) a fenti szefirák már ismert nevei mellett ott vannak a lenti "ellen-szefirák", a kelippák "lakói", urai, a démonok nevei és ott csavarodik a fa törzsén a Kígyó, aki a keresztények számára a Gonoszt jelenti. Úgy tűnik, Makovecz Imrének is azt jelentette ("A sötétségnek ebben a korszakában vajon nem kell-e a kereszténységnek befogadnia a Gonoszt - ahogy ő mondja - hogy a megváltás beteljesedjék?"), ő azonban perverz kabbalista-szabadkőműves vallása alapján a Gonoszhoz imádkozott! (Mint egykor Petőfi: "Hozzád Imádkozom, Pokol!"):
"Még az Istenhez is „fölfelé” imádkozunk, mert az Isten fönt lakik valahol az égbolt mögött. Ezzel foglalkoztunk, de a föld középpontjával, a sötétséggel, az azzal való kommunikációval soha. Számomra a sötétség, amivel kommunikálni kell tudni, legalább olyan fontos volt mindig, mint a fény."
Most már akadálytalanul társaloghat kedvenceivel, bizonyára az ő vendégszeretetüket élvezi!


Folytatás következik!


Frissítés, 2012.nov.18. :

Az alábbi lelet persze igazolja, hogy mennyire kezdő amatőr vagyok a témában, amit a blogot bírálók (itt és itt) szememre is vetnek, de valóban csak most futottam bele egy hozzánk sokkal közelebbi kézenfekvő példába, ami korábban is kiüthette volna a szemem és gyönyörűen összefoglalja eddigi levezetésemet arról, hogy mit is képviselt Makovecz Imre és hogy mennyire félreismerték őt népnemzeti hívei:

Közép-Kelet Európa legnagyobb zsidó közösségi iskolájának logója:





"Ez az életfa, amely a sámándobokon szerepel, úgy is szerepel, hogy
hét ága van, mint a zsidók Menórájának, de lefelé is ugyanúgy hétágú." (Makovecz Imre)

Egy ilyen hivatkozás láttán, ami Makovecz interjúkban visszatérő elem volt, az átlagos, zsidó ügyekben alapvetően tájékozatlan hazafias magyar olvasónak semmi nem ugorhatott be, a Makovecz nagy hazafiságát készpénznek vevő átlagmagyar meg persze soha nem is olvasott ilyeneket, csak a csapból folyva is úgy tudta, hogy Makovecz egy Igaz Magyar, a gyermekeit a Lauder Javnéba járató hazai zsidó közönség számára viszont automatikusan kódolható, magától értetődő volt, hogy miről beszél a Neves Építész... Hogy ez semmiképpen nem egy "antiszemita" közszereplő dumája... (Enyhén szólva sem, sőt. Jelzéseket ad az illető, hogy KÖZÉJÜK TARTOZIK, legalább szellemileg.)
Ezek szerint viszont a Lauder Javnéban a a Sötétséggel való kommunikáció fontosságára sem mulasztják el megtanítani a tanulókat??? Lefelé is éppolyan Szent a Menóra? Ahol Lilith, Samael, és társaik lakoznak?

Gyűlnek a mozaikkockák, egyre jobban kirajzolódik a kép...


38 megjegyzés:

Gloucester írta...

Most már mindenhol életfát fogok látni. Nézd meg, hogy mit tettek Liszt Ferenc emlékérem hátlapjára:
http://www.lisztferencerem.hu/?ac=92000331&utm_source=ENNA_Indamail&utm_medium=email&utm_campaign=ENNA_1209_Liszt

Bobkó Csaba írta...

"Hátlap: a magyar nép történetére utaló életfa motívum " Jellemző. Ez van a teljes "Nagy Magyarok" sorozat hátlapján. Természetesen nem zárnám ki, hogy az életfa, mint a világ nagy részén elterjedt szimbólum és világkép-elem jelenvolt a magyarok hagyományaiban is. Nagy eséllyel jelen volt, vannak valóban ősi ábrázolások. Azt sem zárom ki, hogy ebből valami továbbélt a néphagyományban egész a modern kor hajnaláig, azonban ezt nagy eséllyel nem fogjuk pontosan soha megtudni, mert épp ekkor, az utolsó órában léptek szjnre a hamisító vakolók, a Benedek Elekek, hogy nyugati szabadkőműves sztorikat "magyar népmesék" néven adjanak ki...
A Kitalált Újkoron tervezem boncolgatni, hogy a modern európai népek nemzeti szimbólumvilága milyen nagy fokban származik az úkjkori vakoló közeg által elindított őstörténet-hamisításui, gyártási mozgalomtól. Pl. a finneknél a Kalevala a forrása az ilyen nemzeti szimbólumok zömének, pedig az a svéd nevű Lönnrot hamisítása mindenféle európai sztori, eposz és a Biblia nyomán...

Bobkó Csaba írta...

A mára kanonizált nemzeti jelképrendszer kikristályosodásában nem kis szerep jutott épp Makovecznek. Megszámolni is nehéz, hány hazaffyass alapjtvány kuratóriumában foglalt helyet, közte egyik kezdeményezője volt a Magyar Örökség Díjnak, az azzal kitüntetett személyek és intézmények pedig "együttesen alkotják a magyarság "Láthatatlan Szellemi Múzeumát". (http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_%C3%96r%C3%B6ks%C3%A9g%E2%80%93d%C3%ADj )

Egyből beugrik a modern szabadkőművesség csírája, a rózsakeresztesek, köztük pl. a nálunk is garázdálkodó Comenius Invisible College-a, amelyből kinőtt a brit Royal Society és melynek alapjtói kivették a részüket az 1640-ben induló angol felforgató forradalomból, ahogy utódaik a későbbiekből. Épp ezek a körök indították útjára a modern újpogányság-projekteket és rakták tele a nemzeti szimbolikákat a vakolóknál népszerű, kabbalista motívumokkal.

Mr. Falafel írta...

Arma, szerintem abban tévedsz, hogy a kabbala zsidó eredetű. A zsidóktól soha semmi nem eredt, mindent loptak, még a tora történeteit is a Gilgames eposzból emelték át. Csak nekik jó a píárjuk. Maga az elnevezés a zsidóktól van, ez tény, de a tartalma tőlük idegen. Ráadásul a zsidók súlyosan félreértelmezik, lebutítják a saját szintjükre. Gondolj csak bele, van egy birkabaszó horda, amelyik olyan primitív, hogy semmiféle fejlett eszközökkel nem rendelkezik, nincs sem építészete (barlangokban laknak - lásd tora), sem kézművessége, sem írástudása. Honnan a faszból veszi bárki is, hogy egy ilyen primitív nép képes lett volna egy olyan bonyolult matematikai összefüggést értelmezni, mint a kabbala? A kabbala egy töredék, amihez valahogy (szerintem lopás útján, ahogy szokták) hozzájutottak. A hiányzó részek lennének érdekesek, de azokat senki nem keresi.

Bobkó Csaba írta...

Nem kutattam a Kabbala eredetét, komolyabb szerzőknél közhelyes, hogy a Kabbala az ókori gnosztikus-misztikus-okkult hagyományokból származiké sa tételes Judaizmussal több ponton gyökeresen ellentétes tanítású. Ez utóbbi azért érdekes, mert jellemző a zsidók kettős életére, hogy ennek ellenére sose tagadta meg a judaista elit a Kabbalát, csak kérte, hogy ne verjék nagy dobra... Viszont a nem zsidó eredet a spanyolviasz feltalálása, minden kultúrának vannak gyökerei máshol, vagy érték más hatások. A mi vakolóink számára, az európai "felvilágosodás" számára ez zsidó tan volt, elválaszthatatlan a magát Választott Népnek tartó csapat bomlasztó hozzáállásától. HA arra célzol, hogy a Kabbalában önmagában, e hotdozó közegtől elválasztva vannak, lehetnének pozitív dolgok is és egyes ismerői így értelmezik, jóindulatúan, azt elfogadom. De ez nem svédasztal, ahol válogatni lehet, szőröstül-bőröstül a kabbala és a kabbalisták az emberi történelem legrombolóbb ereje az utóbbi ezer évben. Makoveczet pedig ez vonzotta, ahogy mondjuk Marxot, vagy Petőfit is.

Mr. Falafel írta...

A kabbala olyan, mint az árpád-sávos zászló. Nem számít mire használták a nácik, az attól még magyar. A kabbala esetében sem számít, mire használják a zsidók, az attól még egy ősi, ismeretlen tudás része, aminek nincs köze semmiféle életfához, meg gonoszhoz. Az mind a zsidók ostobasága. Ettől persze értem, mire célzol.

Mr. Falafel írta...

A tény, hogy a világ minden táján élő népek eredetmítoszaiban fellelhető az életfa, arra enged következtetni, hogy létezett egy egységes földi kultúra, amelynek nyomai megvannak, csak nem szívesen vesznek róla tudomást.
A maják életfájának 13 ágú a koronája, és 9 ágú a gyökere. A fenti és lenti világ istenei lakják. A kínai életfa tetején madár ül, alul pedig egy sárkány kuporodik.
Valamennyi jelentősebb nép épített piramist, és megemlékezik az özönvízről. Nincsenek véletlenek.
Amint mondottam, a kabbala életfája nem egyedülálló, és nem zsidó találmány. Barlanglakó, birkabaszó népek nem találnak ki nagy dolgokat.

Bobkó Csaba írta...

Azért áruld el a netán errejáróknak, hogy ez a barlanglakózás a te esetedben "öngyűlölet"...

Bobkó Csaba írta...

Persze, hogy van életfa sok nép hagyományában, szerte a világon, de amikor modern vakolóink azt hangoztatják, hogy a magyar néphagyománynak is milyen központi része, akkor nem vallják be, hogy amire hivatkoznak, azt nagyrészt Benedek Elek testvérük "csempészte be" a "magyar népmesékbe", amiket nagyrészt ő írt nyugati szabadkőműves körökben népszerű sztorik alapján. Érdekelne egy komolyabb kutatás, ami megpróbálná rekonstruálni, hogy a vakoló hamisítások előtt mi lehetett tényleg élő népi hagyomány a magyar nyelvterület különböző részein és mit hamisítottak bele a vakoló álhazafiak, Trianon belső ötödik hadoszlopa.

Mr. Falafel írta...

Nem vagyok öngyűlölő, mivel nem vagyok zsidó. Szerintem a genetikázás náci dolog. Az állampolgárság meg kevés, hogy eldöntsük, valaki milyen nemzethez tartozik. Ezért kizárólag az identitás dönt. Az identitás olyan, mint a szerelem, racionálisan nem magyarázható érzelmi kötődés. Nekem ilyenem kizárólag a magyarságom felé van, tehát magyar vagyok.

Névtelen írta...

tessék, ebben a k-pop videóklipben is tükrözött fa motívum van – de bájos (szárnyas) kispicsákkal. : )

http://www.youtube.com/watch?v=93Y8B9p6uPc

Z

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm, szép találat! Tipikus szex-kitten csapat, a szokott módon tele okkult szimbolikával a klip. Hátha a Vigilant Citizen elemzi...
Magyarosch hívei nem fogják fel, hogy ilyen termékek gyártóinak elvtársa volt Makovecz.

Névtelen írta...

mi ez a szex-kitten dolog? vmi lolitaság? vagy vmi ördögi, bűnös gondolat a férfilélekben? : )

Z

Bobkó Csaba írta...

http://en.wikipedia.org/wiki/Sex_kitten
http://conspiracy.wikia.com/wiki/Monarch_Mind_Control
http://vigilantcitizen.com/moviesandtv/josie-and-the-pussycats-blueprint-of-the-mind-control-music-industry/

Névtelen írta...

http://vilagbiztonsag.hu/index_files/Page7286.htm

Névtelen írta...

Szia!

Érdemes végígnézned e teljes galériát, Makovecz nem találta fel a spanyolviaszt, csak fábol csinálta:

https://picasaweb.google.com/epetesz.2006/ExpresszionizmusPTSzet#

Gondolkodtam rajta, hogy a „német téglaexpresszionizmus” művészettörténészeti fogalom mintájára elnevezem M. életművét „magyar faexpresszionizmusnak”. : ) korábban még „magyar misztikus faexpresszionizmusnak” hívtam volna, de időközben rájöttem, hogy az expresszionizmus már úgyis tartalmazza az okkult és a misztikus fogalmát, úgyhogy utóbbiakat elhagytam belőle. : )

Z

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm, ezt érdemes lesz alaposan végigjárni!

Bobkó Csaba írta...

Egy érdekes adalék ahhoz, hogy vajon erős túlzás volt-e a blog címében lesátánistázni a néhai álépítészt (a blog keletkezésekor még élt), hogy vessük össze Makovecz egyik fenti nyilatkozatát a sátánista Baudelaire hírhedt költeménye részletével:

Makovecz: "Még az Istenhez is „fölfelé” imádkozunk, mert az Isten fönt lakik valahol az égbolt mögött. Ezzel foglalkoztunk, de a föld középpontjával, a sötétséggel, az azzal való kommunikációval soha. "

Baudelaire: A SÁTÁN LITÁNIÁJA (ford. Babits Mihály)

Óh, te legdélcegebb angyal, és legtudósabb!
Megcsalt isten, KINEK HIMNUSSZAL NEM ADÓZNAK:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Tehát sátánista művészkörökben egy visszatérő motívum a panasz, hogy csak Istenhez imádkozik mindenki, bezzeg a Sötétség Urához nem imádkoznak, vele nem kommunikálnak. Ezt pótolják be ők, sátánista művészek, a Carduccik, a Baudelairek, (a Petőfik), a Makoveczek:

"Számomra a sötétség, amivel kommunikálni kell tudni, legalább olyan fontos volt mindig, mint a fény."

Névtelen írta...

Bobkó Csaba! Akkora baromságokat írsz, hogy ha tudnád, törölnéd minden sorodat. De nem tudod, így sajnos olyan romboló munkát végzel és úgy 'elviszed' a hozzád hasonló tudatlanokat, hogy el se bírod képzelni. Az ilyen önjelölt észosztó írogatókból van elég nélküled is.

Bobkó Csaba írta...

Ennyi konkrétumot tudsz írni a szektátok védelmében? Nem sok. Én ettől valamivel konkrétabban értékelem a ti romboló műveiteket. Az kevés lenne, ha csak le-marháznám az álorganikus iskola képviselőit.

Besenyő Zigóta írta...

Szeretnék már végre egy olyan útmutatást kapni valamelyik hirtelenmegvilágosodott bölcsembertől/asszonytól, hogy mi az a dolog amire végre legalább rá szabad nézni ezen az Isten teremtette világon, mert az éppen kivételesen NEM szabadkőműves szimbólum. Mert hogy mi minden az - azzal már tele van a padlásom.

Bobkó Csaba írta...

Tőlem kaphatsz. A téged körülvevő épületek túlnyomó többsége nem szabadkőműves szimbólum, a modernizmus rombolása előtti épületállomény zöme pedig a maga szintjén elég szép és jó. Ha ehhez képest az álorganikus iskola művei viszont túlnyomó többségükben hordoznak ilyen szimbolikát (és nem jók, nem szépek, gyakran katasztrofálisak), akkor az jelzi, hogy tervezőik okkultisták.

Névtelen írta...

Mindenekelőtt köszi a választ!

De ezzel az egésszel az a bajom, hogy te Makoveczre vagy kihegyezve, mások meg másra: a dalai lámától a római pápáig ebben az országban már mindenki le lett szabadkőművesezve, méghozzá jó alaposan. Ha ezek mindegyikét komolyan venné az ember semmit sem nézhetne, hallhatna, olvashatna, stb..

Konkrétan a szimbólumokkal kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy többezer éves szimbólumokat nem kéne kisajátítani a szabadkőművesség számára.

Például a bagoly Pallasz Athéné madaraként a bölcsességet jelképezi; a magyar folklórban a halállal hozzák összefüggésbe; a keresztény szimbolikában pedig Krisztus szimbólum is. Nekem (európainak, magyarnak és kereszténynek) a bagoly - nyilván kontextustól függően - e három jelentéskör valamelyikét szimbolizálja. Neked pedig a bagoly is szabadkőműves jelkép. Pedighát szegény bagoly nem tehet róla, hogy te mire asszociálsz. A TE asszociációd és a TE értelmezésed TERÓLAD szól, nem pedig a tárgyáról.

(Besenyő Z.)

Bobkó Csaba írta...

Hogy az ősi szimbólumokat "nem kéne kisajátítani a szabadkőművesség számára", ezt a szabadkőműveseknél vesd fel, de nem biztos, hogy megfogadják...

Hogy SZINTE mindenkit le lehet szabadkőművesezni nemcsak ebben az országban, hanem mindegyikben, aki a politika, kultúra stb. terén neves, annak az az oka, hogy másokat nemigen hagynak labdába rúgni. Évszázadok óta.
Nemcsak rólam szól, ha megállapjtom, hogy valami okkult szimbolikát hordoz és azon túl, hogy a tervezője ilyen hordozófelületnek használta, funkciójának alig felel meg és gyakran ronda. Tehát a szakma rovására ment az okkultkodás.

Névtelen írta...

Úgy látom nem érted, hova karok kilyukadni.

Attól, hogy valaki használ valamilyen szimbólumot, attól az még nem lesz KIZÁRÓLAGOSAN az övé. A szavsztika csak bizonyos kontextusban náci jelkép a többi kontextusában nem az. Az Árpád-sávok csak bizonyos kontextusban jelzik a jobboldali radikalizmust, más kontextusban mást jeleznek stb.

Ha te az életfában, menórában, bagolyban okkult szimbólumot látsz, az kizárólag a te dolgod. Én speciel egyikben sem. Még akkor sem, ha esetleg Makovecz annak szánta volna - bár ezt erősen kétlem.

Egy mű jelentése legalább annyira függ a befogadó személyétől, mint az alkotóétól. (Az én időmben ez még elsős tananyag volt gimiben. Nemtom azóta mi a helyzet.)

Bobkó Csaba írta...

Mit látsz a szárnyas piramisokban?

Névtelen írta...

Az író IQ-ja nagyon magas. Nagyon. Viszont ez sajna nem jár párban a erkölccsel, empátiával és minden jó emberi tulajdonsággal. Kár hogy tehetségét ilyen kártékony ostobaságokra fecsérli.

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm az elismerést. Viszont tipikus a reakció. Tartalmilag nem tudjuk cáfolni, sőt fogcsikorgatva el kell ismernünk, hogy a fickó intuitívan és amatőrként utánajárva sok mindenre rájött, és dühöngünk, hogy ez most kezdi rontani az üzletmenetet...
Miért lenne kártékony ostobaság leleplezni, hogy embereket átvernek, ami sok-sok, nem utolsósorban anyagi kárt okozott nekik?

Névtelen írta...

Zseniális a blog! Köszönet az mno.hu-nak, hogy felhívta a figyelmemet rá, és persze az írójának a színvonalas "amatőr" kutató munkáért!
Kiegészítésem: egyszerű lenne, ha mindezért a "vakolókat" (haha) lehetne egyedül hibáztatni, de nem, ők is csak aktuális mellékszereplői a sztorinak. A szimbólumokat az ősi vallásokból vették át ők is, amelyeknek az eredetei mind Babilonba vezetnek vissza. Ezért van a sok hasonlóság: vízözön, óriások stb.
A sztori a "kultúrális" része bizony még a zsidók előtt, Babilonnál kezdődik. Ez egy ősi, velejéig "sátánista" városállam volt, amit ezért Isten (bocsánat a név szerinti említésért) kicsit megpiszkált: összezavarta az addig egységes nyelvet és szétszórta az embereket a Föld kerekén.
A zsidóknak ezekkel a kultúrákkal az időszámítás előtt sok gondjuk volt, Jézus Krisztusnál ők nemzetként "megbicsaklottak" (de ez egy másik történet).
A zsidók vallásából lett Európa számára a kereszténység, döntően római központi vezetéssel. Amikor a kereszténység a negyedik évszázad végén államvallás lett a Római Birodalomban, visszajöttek a babiloni eredetű, ősi vallások jelképei (is) a keresztény egyházba. Két évezred következett a Katolikus Egyház mindenféle tévelygéseivel, amely egyébként mind a mai napig tart.
És hogy honnan ez az évezredeken át tartó összehangoltság és rendezettség, a Babilon előtti időktől napjainkig, vakolósoktul, Makoveczestül, New Age-estül? Nevezzük nevén a "gyereket": ezek mind a létező Sátán munkái, egy több évezredes nagy öszeesküvés az emberek lelkéért: a különböző vallásokba és a kultúrákba ágyazott, szisztematikus agymosással.
Nem lehet elmenekülni előle, de meg lehet menekülni a Biblia igazi tanítása által. Keresd az Isten igazságát, és annak ismerete megszabadít. Segítségül ajánlom pl. ezt a weboldalt: www.istenletezik.hu

Bobkó Csaba írta...

Persze, a szabadkőművesség egy "lova", hasznos infrastruktúrája a sátánista felforgató köröknek és az alacsonyab szinten "beavatottak" többsége nem sejti, mire használják őket.

Névtelen írta...

Az építész épít. A látogató lát. Ki mit lát, azt lát. De a lényeg hogy van temploma, épülete, annak akinek szüksége van rá...
A főcím mottója egy alapvető építészeti eszköz. Nem találtok olyan alkotót aki ezt nem támasztja alá...
Ja, hogy ez egy misztikus mondat?? Nem találtok Bölcs embert aki ezt nem támasztja alá.

Áldás - békesség!

u.i. Örülök, az EGÉSZSÉGES vitának! Megerősíti a gondolatokat!

További minden jót!

Névtelen írta...

Budapest első szecessziós házán is van életfa – gyökerestűl, kígyóstúl. : ) de sztem nem feltétlenül szándékosan okkult szimbólumként. Lehet véletlen, nem kell mindig az ördögöt a falra festeni (vagy Lucifert dekorálni : )

http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:H%C3%A1z_%28740._sz%C3%A1m%C3%BA_m%C5%B1eml%C3%A9k%29_6.jpg

http://www.kozterkep.hu/~/15741/lindenbaum_hazak_epuletdiszei_1_budapest_spiegel_frigyes_1897.html

Az építész így nyilatkozott:
„kígyók által a földön visszatartott női alak”

Ez még a gnosztikus Sophia (Lilith?) és így akár Lucifer rejtett szimbóluma is lehet. De én nem vagyok szimbolika szakértő, meg nagyon könnyű belemagyarázni ilyen dolgokba szinte bármit is.

z

Bobkó Csaba írta...

Nagyon szép találat. Csak úgy rajzanak a pentagramok a Négy Elemet (Alkímia) megjelenítő vakolatdísz-erdőben, van ott kadduceusba oltott szárnyas napkorong és a kisebb életfák között ismerősünk, a felfelé és lefelé egyaránt menórát formáló is. Holnap nézegetem tovább...

Névtelen írta...

Borzalmasan beszűkült látásmódot tükröz az egész blog, belekezdeni a bírálatba itt lehetetlen! A zsidó-keresztény maszlagok felemlegetése (Pokol?? Egypólusú Jóság? A Duális Harca???Hol élnek maguk emberek???) az Ősi magyar Integritással szemben(ősin értsd: Vízözön előttről, sumer-szkíta, egyiptomi stb. tudás és hit) ilyen mérvű nem ismerete, nem értése, negligálása . felháborító! Épp a blognak van "kőműves szaga", hisz ősi magyar hitünket tagadja meg! Az, hogy a Menóra a magyar ŐSI Életfát ábrázolja- Igen, De ne a farok csóválja már a kutyát! A Menóra később lett, a mi tudásunk előbb. Maguk és koncepciójuk legfinomabban szólva is a feje tetején áll.

Névtelen írta...

Folytatom: Tudatlanságuk megkoronázása a Kígyó, mint a DNS szimbóluma kizárólag a minden ősi és kozmikus tudást megtagadó, a mai "csodás" életünket megalapozó kereszténység óta lett negatívként, ördögként az agyunkba mentálvírusként beprogramozva. Jehovájuknak Lucifer valóban "borzalmas" mert a jahvista pokol sötétségére rávilágít. Félni csak Jehova és a kereszténység óta kell az istenüktől, az enyémtől nem kell, mert Ő A SZERETETE ÉS AZ EMBEREK ANYJA, nem pedig hímsoviniszta nemezeteket kiirtó gyilkos és elmebeteg istene. Tehát szalonképesen ismét: a rendszerük beteg, amiben gondolkodnak, amivel szemben Makoveczről és az általa képviselt ősi tudásról beszélnek - mert nem értik. Beteg vallás, beteg egyház képviselői maguk.

Bobkó Csaba írta...

Nagyon örülök a hozzászólásodnak (elnézést, a netikett szerint tegeződünk), de mi a véleményed arról, hogy egy ilyen felfogás képviselőjeként miért ragaszkodott Makovecz ahhoz, hogy katolikus templomokat tervezhessen és amikor a prímás Magyarországon megtiltotta, hogy a továbbiakban ezt tegye, miért toporzékolt?

írta...

Amúgy megfigyelted tisztelt blogger, hogy a fáknak a természetben is ilyen formájuk van? Minden fának van gyökere, ahonnan az ásványi anyagokat szerzi. Gyökér nélkül nem lenne levél. Mind a kettő fontos.

Névtelen írta...

Én ezt úgy látom, hogy nagyon ki vagy akadva a tudás fájára. Lefogadom, hogy ha valaki azt mondaná neked, hogy Thézeusznak, Perzeusznak és Jéz(e)usznak ugyanaz volt az apja, akkor benned akadna a szusz. Amúgy a légvárakon kívül minden épületnél fontosabb a kapcsolat a földhöz mint a "fényhez". Ami pedig a kelipot szerepét illeti, nagyon el vagy tévedve. Edd meg a gyümölcsöt úgy, hogy nem bontod meg a héját. Magyarázd el mit jelent az őszinteség, anélkül hogy beszélnél a hazugságról. Lehetetlen. Ajánlom Zenon Kosidowskitól a "Opowieści ewangelistów"-ot. Persze, ha Zenont nem tartod a sátánistának :D