Nikos A. Salingaros: Az antiépítészet és a vallás

Amikor meg akarunk magyarázni egy kulturális rejtélyt: miért dobta el a világ az érzelmileg vonzó épületeket és helyettük miért fogadott el olyanokat, melyek szó szerint beteggé tesznek minket – komoly akadályokba ütközünk. Nem arról van szó, hogy az emberbarát épületek építési módszerei ismeretlenek, vagy hogy nincsenek építészek, akik ilyeneket tudnának építeni – a társadalom tudatos döntést hozott, hogy azt fogja építeni, amiket épít. Ezenfelül hatalmas energiát fordítanak az emberek meggyőzésére, hogy korunk épített környezete jó, miközben majdnem mindenki érzései ellentétesek ezzel. Egy alapvető szakadék van aközött, amit érzünk és amit mondanak nekünk, hogy éreznünk kell – vagy aminek tudomásulvételére kényszerítenek minket. E kérdések megválaszolása elvezet minket az építészetelmélettől a társadalmi hiedelmek és rendszerek témájához.

Szeretnék megvizsgálni egy gondolatot, melyet gyakran felvetnek az újtradícionalista építészek: hogy építészeti következményei tekintetében nem minden stílus egyenértékű; egyes stílusok romboló hatásúak nemcsak az épített környezetre, de a társadalom egészére is. Ellentétben a feltételezéssel, melyet korunk kultúrája lelkesen elfogad, az avantgárd nem ártalmatlan. A stílus-pluralizmus egy veszélyt rejt magában, mert kultuszokat enged be a társadalomba, és ezek a kultuszok le akarják rombolni a társadalmat.

A bejegyzés folytatása


Egy építészeti stílusban olyan eszmék és koncepciók vannak egymáshoz kötve, melyeknek nem feltétlenül van egymással logikus kapcsolata. Valaki épít egy újszerűen kinéző épületet, aztán előjön egy ezzel összefüggésben nem álló magyarázattal, miért néz ki az épület épp úgy. A siker biztosítása érdekében az építész olyan témákhoz kapcsolja a stílusát, melyek abban az időpontban foglalkoztatják a társadalmat, azt igérve, hogy a stílus alkalmazása által a társadalom előrehaladhat a kívánt irányba. Az évezredek során kifejlődött építészeti stílusok nem hordoznak magukban ilyen becsapást, vagy logikai összefüggéstelenséget; csak az önkényesen összedobált stílusok ilyen selejtesek. Egy adott stílus filozófiai alátámasztása tartalmazhat bizonyos hamis állításokat, vagy kinyilatkoztatásokat, miközben a felszínen kielégítő módon összefüggőnek tűnhet. Az összefüggőség látszata téveszti meg az elmét, hogy elfogadja a stílust képviselő épületet; az elme többnyire nem vizsgálja a teljes üzenet logikai koherenciáját. Létezik az emberi elmében egy belső mechanizmus, mely lehetővé teszi ezt a jelenséget.

A vallás kifejezést ad a létezés értelmének

Tagadhatatlan, hogy az emberiség legkiemelkedőbb építészeti alkotásai a vallásos érzelmek következményeként keletkeztek; létrejöttük oka a vágy, hogy anyagba foglalva fejezzék ki, amit az emberi lények Istenségük és Teremtőjük iránt éreznek. Világszerte katedrálisok, templomok, mecsetek, szentélyek igazolják ezt a tényt. Ezen épületek megépítésébe óriási emberi energiákat fektettek. Ezek kevés kivétellel a kifejezés abszolút őszinteségéről tanúskodnak.

A vallás egy olyan világ megértésének igényéből keletkezik, amely mindenre kiterjedő és rendezett komplexitása miatt felfoghatatlan számunkra. A vallás az emberi civilizáció legkiemelkedőbb korszakaiban a természeti jelenségekre irányuló tudományos megismerésünk kiegészítőjeként működött.  Válaszokat adhat és igyekszik adni olyan kérdésekre, melyek túl nehezek a tudomány számára, hogy megválaszolhatná őket. Azzal, hogy az emberi természet romboló oldalának fékentartására viselkedési szabályokat és rítusokat adtak, a világ vallásai többé-kevésbé sikeresen tartották vissza az emberiséget a káoszba és barbárságba zuhanástól.

Minden vallás a rend valamilyen magasabb formájának imádásán alapul, ezért a vallás egy döntő jellemzője e rend megjelenítése geometriai formában, fizikai anyagok felhasználásával. Ez a folyamat az Isten Házával és vallási kegytárgyakkal kezdődik, de nyilvánvalóan nem áll meg itt. Az első vallásokban a teremtő szellem mindenhol kinyilvánította magát, nem csak speciális helyszíneken, vagy speciális fajta megszentelt műtárgyakban. A használati tárgyakat, létesítményeket ugyanezen filozófia alapján készítették, mely törekedett az univerzum komplexitásának és szépségének megjelenítésére az ember által épített dolgokban. (Amennyire csak a kor emberei azt fel tudták fogni.) Minden hívő ember vallja, hogy Isten valóban mindenhol jelen van, ezért évezredeken át igyekeztünk környezetünkben mindent egy magasabb logika alapján építeni. Miközben ez feszültséget keltett a gazdaságosság, haszonelvűség, divat, stb. ellentétes erőivel, ez a feszültség mindig megóvta épületeinket és műtárgyainkat attól, hogy élettelenek legyenek.

A vallásos hit többnyire (bár nem minden ember esetén) a világegyetem misztériumainak felfogása igényén alapul. Egy vallási mitológia nemcsak a mindennapi viselkedéshez ad szabályokat, hanem vigaszt és támaszt nyújt a rémisztő lehetőség ellen is, hogy az életnek nincs értelme: hogy az élet talán csak egy véletlenszerű és következmények nélküli esemény.  Egy hitrendszer tehát célt ad az életünknek.  Az építészeknek éppígy szüksége van rá, hogy a hivatásuknak legyen egy strukturált értelme, és mivel elvetették a hagyományos értékeket, ezt saját maguk által gyártott kultuszokban fogják keresni. Az építészet még nem fejlesztett ki egy tudományos hátteret, mely elkerülhetővé tenné a szakma értelmének a misztikában és irracionalizmusban keresését.

A Francia filozófiai dekonstruktivizmus

Francia filozófusok egy csoportja egy tudományellenes divatot indított útjára a huszadik század végén. Értelmetlen  írások sorozatában állították, hogy a tudományos elemzés érvénytelen és hogy a szabad gondolattárításhoz hasonló gondolkodásmódok etikusabbak. A konkrét mondanivalójukat lehetetlen összefoglalni, épp azért, mert az nélkülöz bármiféle belső logikát. Azonban e mozgalom végső következménye egy kultusz létrehozása olyan tudományellenes követőkkel, akik kétségbe vonják az emberiség minden tudományos teljesítményét és a tudomány által elért összes haladást.

Az elkerülhetetlen kérdésre, hogy hogy keletkezhetett a tudomány világában egy ilyen bizarr és romboló kultusz, a válasz talán egy nyelvi jelenségben rejlik. A dekonstruktivizmus francia akadémiai körökön belüli diskurzusként kezdődött. Azok közülünk, akik tudnak franciául és esetleg olvastak francia filozófusokat, bizonyára tudják, hogy egy tehetséges értelmiségi hangosan érvelhet úgy franciául, hogy nagyon kevés tartalmi dolgot mond, miközben úgy tűnik, hogy mélyenszántó kijelentéseket tesz. A franciáknál nagy hagyománya van az olyan tudományos vitának, mely tartalmilag sekélyes, de nyelvileg szóvirágokban és gesztusokban gazdag.

Ha ez a hipotézis tényszerűen igaz, az megmagyarázza, miért volt a francia tudományos közönség elragadtatva a dekonstruktivista értekezésektől, miközben a szövegeknek angol fordításban egyáltalán nincs semmi értelme. Ettől függetlenül ma e szövegeket világszerte olvassák, részei egy bevett kultusznak, melynek irracionalitása miszticizmusa részét képezi.

A dekonstruktivista építészet

A dekonstruktivista építészet leírható úgy, mint egy építészcsoport terméke, akik egy új építészeti stílus definiálása által saját kultuszt hoznak létre.  A stílus könnyen felismerhető a törött formákról, "high-tech" anyagok vizuális izgalomkeltés céljából történő alkalmazásáról valamint az egyensúly, ritmus és koherencia elemi szabályainak szándékos megsértéséről. Egyetlen dizájn-taktikájuk az egyszerű és találomra alkalmazott morfológiai gesztus, mely kivonja a formából az értelmet. Kétséges, hogy ezek az építészek értik-e a francia dekonstruktivista filozófusokat (mivel azok írásai definíció szerint értelmetlenek). Ennek ellenére egy kézenfekvő filozófiai támaszt találnak bennük - és egy divatos címkét - saját építészeti kultuszuk igazolásához.

A tudomány törekszik a világegyetem rendezett komplexitásának megértésére.  Módszere különböző kutatók által különféle módszerekkel elért különböző felismerések, mint elemek összerakása egy koherens képpé. Időnként tudósok szétszednek egy struktúrát, hogy az elemeit tanulmányozzák, de csak azért, hogy jobban megérthessék, hogyan működik az egész. A dekonstrukció ennek az antitézise: ez a forma szétverése öncélúan, élvezetből.  Lerombolja a rendezett komplexitást, melyet a természet csodálatosan felépített és amelyből mi magunk is létrejöttünk.  Ez a dekonstrukció egész egyszerűen szembefordulás azokkal az evolúciós erőkkel, melyek megteremtettek minket.

Mindazonáltal a dekonstruktivista kultusz sikere tagadhatatlan. Mára a világ legtekintélyesebb építészeti iskolái megnyitották kapuikat a dekonstruktivizmus előtt és náluk tanítanak azok az építészek, akik e kultusz fő képviselőivé tették magukat. Vezető világcégek, kormányok, sőt, még fősodor egyházi intézmények is versengenek a kegyeikért, idegen megjelenésű épületek megrendelésére költve a pénzüket; nagy összegeket, melyeket egyébként az emberi lényekhez és az emberi szellemhez alkalmazott épületek építésére használhatnának. A médiumok ezen építészeti divat iránti teljesen abszurd - és végletesen romboló hatású - rajongással népszerűsítik a dekonstruktivista látványképek kultuszát, terjesztve és egyúttal tekintéllyel felruházva őket.

Végül a dekonstruktivista eszmék harmadik világbeli eladása során evangelizációs technikák felhasználásával is visszaélnek, hamisan összekötve a bizarr formákat a technológiai haladással.  Az országok, melyek vevők az ötletre, azután ostobamód lerombolják hagyományos, történelmi és szent épületeiket, hogy úgymond egy magasabb szintű építészeti kultúrát érjenek el.  A kezdeti lelkesedés kifulladása után ennek épp az ellenkezője történik, miközben a szűkös erőforrásokat drága import építőanyagok, például üveg és acél megfizetésére pazarolják el. Az eredmény egy folyamatban levő világméretű környezeti katasztrófa. Az építészeti és kulturális örökségünkben okozott kár felmérhetetlen.

A történelmi és népi épületek iránti gyűlölet

Nagyon sok példa van rá, hogy egy tökéletesen jó állapotú régebbi épületet bontottak le, hogy helyet csináljanak egy sokkal rosszabb új épületnek.  A felújítás és adaptáció egyszerűen fel sem merül - a múltnak a nyomait is teljesen el kell törölni. Ugyanakkor jónéhány régi épületet úgy szerkezeti minősége, mint az emberekhez kapcsolódása tekintetében egyszerűen lehetetlen ma újra megépíteni; egyrészt sokkal többe kerülnének, mint amennyit a mai megrendelők hajlandók fizetni, másrészt kevés mai építész tudná egyáltalán, hogyan kell ezeket megépíteni. Talán ez az irigység, a kultuszon kívüliek magasabbrendű építészeti színvonalának és teljesítményének számukra egyértelmű elérhetetlensége hajtja a rombolókat.

Annak ellenére, hogy nagy publicitást kapott a különféle posztmodernista építészeti stílusok kritikája a korai modernizmus ellen, ezek mind fenntartották a modernizmus gyűlöletét a történelmi és népi épületek ellen. Mint jól tudjuk, ma is tilos hagyományosan építeni, és amikor bármilyen okból alkalmaznak hagyományos elemeket, ezek csak, mint "tréfák" jelenhetnek meg, nem mint szerves szerkezeti alkotórészek. A kevés mai építészt, akik többé-kevésbé tradícionális stílusban építenek, veszettül támadja az építészeti elit. Amelyik építész meg merészeli sérteni a hagyományos építészet elleni huszadik századi tabut, a karrierje végét kockáztatja.

Nem csoda hát, hogy az új tradícionális épületek olyan dühös ellenzést és felháborodást váltanak ki az építészszakma részéről. Érdekes, hogy ez az undor hasonló ahhoz, amit az átlagos emberek éreznek a bizarr dekonstruktivista épületek láttán, amit a rend iránt velünk született ("belénk programozott", vagy biológiailag evolválódott) ösztönünk okoz. A legtöbb mai építész képzése következtében a hagyományos építészetet "tisztátalannak" tekinti, és hivatésbeli kötelessége részének tartja a világ megtisztítását annak eltüntetése által. A dolgok ilyen felfogása szerint az újtradícionalista építészek árulók és a kultusz ellenségei.

Még az Egyház is …

Úgy tűnik, mintha a huszadik századi eszmények által formált építészek olvasták volna Hans Urs von Balthasar értekezését [Az Úr Dicsősége: I kötet], mely a szépséget Isten szeretetéhez köti - csak azért, hogy ennek épp az ellenkezőjét tegyék. Mindent, ami természetes, szép, tisztelt és szent, tagadnak, gúnyolnak és üldöznek, ráadásul fanatikus makacssággal. Még az Egyház sem maradhatott ki. Az Egyház befogadta a modernista építészetet, amivel látványosan tett magáévá olyasmit, ami teljesen szentségtelen. Ennek következtében sok ember nem szeret istentiszteleten részt venni olyan új templomépületekben, melyek beteggé teszik őket. Ezen túl még kétségbe is vonják egy olyan Egyház bölcsességét, amely már nem azonosítja a szépet a Szenttel.

A legkiemelkedőbb építészeti teljesítmény évezredeken át az Isten Háza részére volt fenntartva. Ez igaz minden népre és minden vallásra. Lényegtelen, hogy a képi ábrázolás meg volt engedve, vagy sem; ahol igen, az emberiség tündöklő mozaikokat, freskókat és festményeket hozott létre, ahol nem, fantasztikus mázas cserepeket, fafaragványokat és szőnyegeket alkottunk az istentiszteleti épületeinkbe. A vallási terek önmagukban, geometriájuk által jelképezik az emberi lények teremtőjük iránti szeretetének legmagasabb kifejezését. Mindez durván megszakadt a huszadik században - nemcsak a megszentelt terek létrehozása, hanem az építészet által a világegyetem rendjének magasabb formájához való kötődésünk is.

A modernista építészek a belső teret rosszul beosztott részekre bontják, megtört falsíkokat, szélsőséges mennyezet-formákat és szögeket alkalmaznak. A lezárás hiánya (gyakran tetézve üvegfalakkal) lerombolta az egyes szobák teljességét. A lakótereket vagy szűkössé tették túl alacsony plafonokkal, vagy kellemetlenné egy emeletnyi magasságba emelt mennyezettel. E támadást a felhasználó érzékei ellen teljessé teszi, hogy a belső falakon olyan durva anyagokat alkalmaznak, melyeket korábban kizárólag külső felületeken használtak. Különösen groteszk, hogy modernista építészeket templomok építésére kértek fel (melyek egy részét potenciális felhasználóik használhatatlannak ítéltek), valamint régebbi templomok elcsúfítására úgynevezett "felújítások" által.

Ma az építészet történetének egy nehéz korszakában találjuk magunkat. Úgy tűnik (és nem csak a szerzőnek), hogy a vezető építészeti felsőoktatási intézmények egy olyan filozófiát és gyakorlatot tettek a magukévá, ami antiépítészetnek minősül. Sőt, az egyetemek a leendő építészek nemzedékei sorának tanítják ezt az antiépítészetet. A szakmán kívüliek naívul feltételezik, hogy az építészek értenek az építészethez és hogy a leghíresebb építészek megbízható mintaadók, akiket érdemes követni. Valójában mi sem áll távolabb az igazságtól. A szakmát túszul ejtette egy destruktív szekta. E rövid esszé nem fordíthatja meg ezt a katasztrofális trendet, de legalább felvonhat egy veszélyjelző zászlót a világ számára, hogy az építészet megőrült.

------------------------------------

Megjelent:
- Sacred Architecture, 7. szám (Ősz/Tél 2002), 11-13.oldal.
- Az "Anti-architecture and Deconstruction" c. könyv 6. fejezete. (Umbau-Verlag, Solingen, Germany, 2004).

Az angol szöveg eredeti internetes forrása:   http://zeta.math.utsa.edu/~yxk833/antiarchitecture.html

------------------------------------

Salingaros nem kimondottan a magyar álorganikus iskola tevékenységére gondolva írta a fentieket, eléggé a dekonstruktivistákra koncentrál a cikkben (mert az Antiépítészet és dekonstrukció c. könyv fejezeteként jelent meg), azonban mint a régi vicc mondja, nincs két csőcselékünk, az építészetet a huszadik század elején karmaiba kerítő szekta belső látszatveszekedései ellenére egy és oszthatatlan, módszerei azonosak. Makovecz és tanítványai természetesen modernek és posztmodernek (a posztmodern annyira ellentéte a modernnek, mint a "poszt"kommunista  a poszt nélküli önmagának) és még dekonstruktivisták is, amire a kollégákkal való puszipajtási viszony sem cáfol rá, mint látni fogjuk.

"...és amikor bármilyen okból alkalmaznak hagyományos elemeket, ezek csak, mint "tréfák" jelenhetnek meg, nem mint szerves szerkezeti alkotórészek."

A templomtorony hagyományosan a megszentelt tér, Isten Háza építésére fenntartott építészeti elem, Makovecz gúnyolódott vele, profanizálta.

"...sok ember nem szeret istentiszteleten részt venni olyan új templomépületekben, melyek beteggé teszik őket."

Czike László: "A már em­lített leve­le­­zőlistán „más afférok” is történtek, nem csupán sze­rény szemé­lyem okozott nem várt konfliktusokat. Katolikus papok megírták, hogy Makovecz sátánista, démoni szimbólumokkal teli­rakott és me­rész statikájú „templomaiban” nem tudnak misézni, mert ami­kor az átváltoztatás szövegét kezdik mondani, elszorul a torkuk, és képtelenek folytatni, kénytelenek befejezni. Mikor már vagy az ötödik pap írta ugyanezt, Varánusznak roppant kellemet­lenné vált a téma – nem tudhatta, milyen titkok rejtőznek még a piliscsabai építkezés homlok-és hátterében, így azt sem tudhatta, mikor lesz a kegyvesztett magyar Hiram Abif-ból újfent az egye­sült égi és föl­di main­stream ünnepelt tagja. (Mára – hála a Vik­­tor­nak – újra az lett.) Ezért rögvest elhallgattatta a démonok ellen „fellázadt” szószátyár papokat, akárcsak engem, kicsivel később…"

A katolikus egyház almája kívül még él, kűzd, de a belsejében már a kukacok uralkodnak, rágnak... A kukacok kezdtek az ötvenes években modernista templomokat rendelni az építészetet túszul ejtő destruktív szektától és ők nyúltak Makovecz hóna alá a magyar prímással támadt konfliktusa után, a pápa születésnapjára rendezett exkluzív vatikáni építészkiállításra meghívva a Sötétség szerelmesét. (A prímás persze ettől nem lett kegyvesztett a kukacfészekben!)

"modernista építészeket templomok építésére kértek fel (melyek egy részét potenciális felhasználóik használhatatlannak ítéltek)"

Makovecz Imre - Föld és ég találkozása:

"Az a plébános, akit ide kineveztek, közölte, hogy ő nem költözik be ebbe a dombházba, mert ez nem embernek való lakhely. "

(A dombház - "plébánia" a százhalombattai templom bal oldalán.)

Dekonstruktivista barátok és harcostársak megható találkozása

Építészfórum.hu: Frank O.Gehry Budapesten

- pedig majdnem nem jött össze: (Makovecz) "Öleli, csókolja a Gehryt, akit nagyon szeret, de most nem tud vele találkozni. "

de a Sors kegyes volt a rokon lelkekhez:

"Ezt látni kellett, a szép igazi emberi közvetlenséget, ahogyan a két sztár egymás vállát lapogatta. A 70 éves Makovecz Imre és a 77 éves Frank O. Gehry, mint két diák ropogtatták egymás csontjait. Gyönyörű kép volt."

"Azt látni kellett volna… Frank Gehry fényképezett, izgalomba jött, járkált, kereste a jó nézőpontokat."

Gehry nem véletlenül izgult fel Makovecz piliscsabai torzszülöttjének láttán. A szekta tagjai felismerik Testvéreiket műveikről, valóban sok a közös kettőjük műveiben, tipikus gonosztikusként mindketten a Világ Isteni Rendje elleni lázadásukat fejezték ki szánalmas szabályszegési performanszaikkal:

"Táncoló ház", Prága

"A stílus könnyen felismerhető a törött formákról, "high-tech" anyagok vizuális izgalomkeltés céljából történő alkalmazásáról valamint az egyensúly, ritmus és koherencia elemi szabályainak szándékos megsértéséről."

"... ez a forma szétverése öncélúan, élvezetből.  Lerombolja a rendezett komplexitást, melyet a természet csodálatosan felépített és amelyből mi magunk is létrejöttünk.  Ez a dekonstrukció egész egyszerűen szembefordulás azokkal az evolúciós erőkkel, melyek megteremtettek minket."